2014. december 11., csütörtök

A hazugság:
Egy órával előbb kell bemennem.

FB közben már hív:
Megyek.
Koli külön szoba, Ő és Én.
Letisztázzuk, hogy csak egy óránk van, majd bókolok:
"Nem vitted túlzásba, elég olcsó szobát vettél ki..."
Dugás közben lenyűgöz milyen jót is lehet dugni, és milyen istenien mozog.
Dolgom sincs, csak élvezem.

Utána sablon munkahely, Superior szálloda.
Beöntöm az éjszakai kávé adagomat, a lobby-ból behúzok egy 19"-os monitort laptopra teszem és indítom az asztalokat.


Holnap verseny, maraton táv, 5 fő, 3 óra evezés.
És Ő is a csapattársam...



Az élet helyzet,  amit le se lehet írni...
Maratoni evezősverseny,  melyre verbuválódott a csapat,  hol utolsó tag lány,  kit 2 nappal előtte hívtam.
A hangja elkápráztatott...
Verseny,  hol ismerős arcok,  ergo, ami a legjobb módszerem a látásra.
42.195 méter, melyből elvállaltam az első húzást, mi legtöbb, ami 4 óra alvás után a legrosszabb ötlet volt.
Végig téptem,  meglepve magam
Többiek mögöttem végig.
Végére érve mindenki drukkol,  utána kerettag jön,  hogy mekkora volt a vége,  kicsit ráállnék akkor verném a fele mezőnyt 2000-en.
Fülem mellett ment el a bók, melynek nem kellett volna és csak egyre gondolva:
A szenvedés közben,  ő még így is nevettet,  mikor fehér fényt láttam,  ő meg akkor is ott volt és kitartott.
ő, ki végig jött és validáltatta magát minden húzás után,
ő, ki végig kérdezte elég jó e,  ő ki végig mondta ne haragudjak h nem húzz jobbat,  ő ki a világ.
ő, ki a fejembe jár azóta,  ő kivel álmodok,  o kit hiba volt anno hagyni...

Táncos, kit a hely hozott magával, de még korai róla ódát írni...












2014. december 6., szombat

Az egyetlen dolog, mely akadályoz
Az egyetlen, mely elől menekülök 3 éve
Mely ha megállok pihenni, megbasz
Tönkretesz, megöl
Érzem, érzem már a hatását magamban
Miről nem tehetek, mely ellen nem tehetek
Nem tudtam, hogy ilyen hirtelen jön, könyörtelenül...
Megbaszot ...
rohanok
átiratok, mindent,
telefonálok, rohanok, okádok
lakásban keresek, próbálok, bármit
nyúlnék, de nincs, pörög az agy valakin
vennék,nyomnám,szúrnám,nyelném,szívnám,kulcsolnám
de egy leheletnyi por sincs.


Sok haverom van aki jo a noknel,  sok mindent megtapasztaltam igy,  de arra nem gondoltam,  hogy a fogorvosra varva fogok valamikor ismerkedni...


hagyjuk, mert csak a fantáziám jár rajtad és a holnapi napon... Nyugi ugysem bujunk ossze filmnézés közben :D nyugi, el sem jutunk addig ;)

I
I
I
V

Jött, és
1 reggeli
1 film
1,5 óra kellett
,hogy végre dugjunk.
Kék pirula csúszott , majd számoltam és meredtem a percekre.
Beosztottam, haladtam, lassan, szépen.
Vártam, hatásra, had adja, ha eddig vártam.
Elejétől néztem, 3 csatos, levehetetlen öv.
Majd mikor nyögött, a hévben téptem róla.
12 póz
40 perc
Nem is láttad még a tetoválásomat!
De, volt egy póz amiben úgy dugtalak, hogy simogattam közben...




Csalódott.... vagyok
Miért... tagadok
Fogadtam, de nem tartottam
Süllyedtem,  hagytam

Már túlságosan benne vagyok,

Már nincs kiszállás...




Régi múlt igazsága
Egy buli, hol nőre megyek, de nehézkesek a szavak
Nehezen jön az, minek kellene
Már fejben sem voltam ott, akkor ott, a pálinka hatott.
Mellette hívott, ő ki mindig nyögött, át oda, hol mulatott.

Mentem és égtem, fél csapata, fél baráti köre hallgatta végig,
Végig, mit pálinka mondott, hol alakultam
Változtam Moodyra, miután jött a harmadik, kit rég akartam, de hagytam
Mert jó barát legjobbja, ezért tettem, letettem róla,
Ez után a negyedik, ki csókig volt elég, mert csak betömtem
Lyuk volt múltból, mire kellett, használtam és dobtam
De még előtte, "elit" pub, honnan kilógtam, de ő hívott,
Akarta, csak legyünk együtt, visszakozok,
"Most akkor mi van velünk"
"Ne facebookon beszéljük meg"
Mely párbeszéd híres lett haveroknál,
Mely bukásom hozta új élet reményébe
Melyre megjött mitől féltek, ti
Kik gyengék és nem előre mentek.



Megkoronázott paraszt, ki fejéről esik a korona most.


Minek fotózzák és rakják ki a nők a körmüket?
Ki a faszt érdekel milyen...
Meg pont 3 hét után már szedik is le...
Még jobb, amikor a sminkeket osztanak és fotóznak....
Mintha csak leírnák, hogy RONDA VAGYOK, DE EZEKKEL NEM!
Gratulálok




Milyen egy jó nő?

A kinézet elenyésző, nem számít. Ma már mindenki szép, dögös, kurva.

Belső?

A belső előnye a külsővel szemben, hogy míg az emberi külső behatárolt, addig a belső egy sokkal nagyobb dolog, ahol hatalmasakat lehet ugrani. 

Röviden?

Tágabb.

Nem hiszed? 

Csekk:




Az egyik legnagyobb különbség Férfi és Nő között, hogy a Férfinak nem számít, ha a Nőt a férjénél dugja meg.


Kis emlékek múltból:
25, mint zsakbol a macska.


"Nem lesz tobb koztuk!
Ez csak egyszeri alkalom volt!
Nem akarok egy strigula lenni!
Van valakim - legalabbizgalmas! "

25-öske újra itt.
Véletlenül ültünk be ugyanarra az órára, de ő nem véletlenül írt rögtön utána.
Tali fixálva.


Mellette a jó régi LTR jelöltem, ő ki miatt Dublinig ittam magam, kivel nem mertem összejönni.
Hát a sors összehozott újra...
A kis szőke pornós.



,,Építs egy életet, hagyd, hogy összetörjön, darabokra hulljon, aztán építs fel egy újat, egészen addig, amíg eljutsz oda, ahova mindig is vágytál. Oda, ahol jól érzed magad, ahol te is boldog vagy. Odáig nagyon sok világot kell felépíteni. Falakat húzni, téglákat pakolni, kudarcot vallani, nehézségeket leküzdeni, megoldásokra találni... Erről szól az út, meg arról, hogy a régi házból mindig tudd, hogy mit viszel magaddal."




"Megyek, majd benézek később"

"Na puszit már nem is kapok, gyere ide!"

2hourslate

"Na akkor cső"

"Szia"

"Na csók nem is lesz?

"Milyen csók?"

"2 hete ölelést akartál, 2 órája puszit. Most a csók jön"

"Csókot szeretnél?"



!!!Szeretlek, de magamat jobban!!!

2014. október 13., hétfő








Boldogságot vennék
Szólj, ha van eladó
Akciós nem kell




Hazudni és megaláztatni...

De meddig én és meddig ő



One More Night,
a zene, mely felszólal,
emlék, mely előtőr
a lány, kinek nem kellett volna mennie!


"...sőt, ő már nő!"

"De hát te is az vagy!"


sörpog, hol egyetem krémje
2 csaj pullol fel
folyik a viszki
egyetemi buli
vonszolás
2 ingyen pia
cetlik
pénzem nincs mellé sörre
wc ajtó van fejben
tánc
csodanő
fel fel
pörgetem, forgatom


" mindig sokat beszelek de..... mit szeretnek ? ink arra valaszolnek mit nem szeretnek? Nekem is nagyon jo volt.... sooot ha ragondolok.... de nem akarom h azt erezzem h hianyzol es veled lennek es h mikor fogsz mar irni .. mert az nagyon nem jo"
Akibe fulladnék


"És akkor te hány éves is vagy? "
"Nagyon sokat segítettél!"
"Nem jössz te is velünk?"
Kihez közöm sincs


"November első hétvégéje jó nekem,
de csak akkor megyek, ha tiszteletben tartod, hogy barátom van"

"Nem tudom tiszteletben tartani"
"Akkor nem megyek"
"Ne szarakodj már!"
"Tartsd tiszteletben"
"Max megpróbálom"
"Oké, még pontosítsunk előtte"
Ki túl rég volt, hogy újra ne legyen






2014. október 6., hétfő

pár szösz:




Nem, nem véletlen,
forrt, 
hol lerúgtak, másztam.
Hol veszik,
ott építem 
Mert amikor 60 után 70-et kellene
én 80-at dobok.
Az emberek mostanában csak beszélnek,
És meglepődnek ha valaki meg is teszi.

A múltból egy videó, felkavar. 
Kell, akarom, de nem ez a cél.

Heads I Win Tails You Lose felfogás



Amikor pultból lopom filcet, és egy akkor megismert gyönyörűség kezére vésem fel a számomat... Akkor élek igazán. 
Nem tőlük jön, nem. Félelemből, amikor a másik meglát. 



"Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?"
 "Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást."



Suttyóból ember, lettem, 
de csak végén, egyetem átvett, 
hol helyem nem lenne, de kijátszottam, 
csoda, 
túl gyenge


Tudod amikor nincs pénzed még kajára se?
Nem? Nem tudod, én tudom.







Ő ki mindig nyögött:
"Jól van Gábor, később vissza hívlak...
Szeretlek!"
Közben arcát simogatom hátulról és az ölembe ugrik ölelve


"Ha balul üt ki valami ,az ne gátoljon az élet összes többi dolgának élvezetében!"
Legfontosabb, amit tanultam...


A lehetetlen seggű:
Kis kurnivaló alakul.
Szépen, lassan, ahogy kell.
Felépít, majd visz.



Miért pont a gazdagok járnak snasz, átlagos ruhákban? A megoldás megválaszol még 100 nyitott kérdést a nőkkel.

Kibe fulladni akarok:
"Soha nem fogok lemenni hozzád...
Ha akarsz valamit, akkor majd jössz te"

Hát ebből lett:

"8-ra ér be a vonatom, de nem muszáj felkelned ilyen korán, mondj egy utcát és megoldom, utána vissza is feküdhetsz, esküszöm!"
Akkor ki is ért a nőkhöz?


Kérdem, vagyon?
Olasz autó? Villa? Ámítás!
Lehetőség, hogy megtapasztald az élet teljességét. 

Perverz-e?
Háton spárgába nyújt a 20-as csaj aki 16-nak nézz ki, de azóta megakarom dugni...




Végig élveztem, nem úgy mint ők, kik közben is feszülten elemeztek.

Elbukni könnyű
Ha egy picit lassúb vagy gyorsabb vagy, már nem kapod el a labdát.  



A legnagyobb erősség, ha pontosan tudod ki vagy. Te tudod?

"A nagyság ára a felelősség!"

Kis kék. Aha. Felét adják:
"Ezt vedd be 1 órával előtte!"

Város, kocsma, piára a nő hív meg, közben mosdóban kapkodom a pirulát amit negyedeltem.
Szobán 1 óra múlva és a kis kék pirulának a felének a negyede hatásba lépett, de milyenbe...

1,5 órás maraton, és egy segg szüzesség elvesztése. Az izzadás, a nyögés, közben már sokszor azt se tudtam, hogy seggbe dugom vagy punciba. Fáradok, karom bedurranva, mint a legkeményebb edzésen, vérben telítődik és csak rángatom vele a csajt. Rángatom a testét farkamra, fojtom a torkát, ütöm a seggét. Ki-be, ki-be, megállunk inni, majd ki-be, seggbe be, seggből ki, át a másikba, a másikba, váltogatom és remélem, hogy nem szarja össze magát.
Nagy takarítás és a társadalomban elfogadott küllem felvétele.

"Mennyire durva, hogy akkor mentem el, amikor a seggemben voltál!!!"
(kibe fulladni akarok, ámen neked)



A valóságot az elváráshoz igazítják. Ha nem keresnek havi 300K-t, akkor legalább nézzenek ki úgy, mintha keresnének.

Aki felett kontrollal bírsz,..   szép mondat, hány nő nyögött miatta már...





Ha jön a vég, még mindig magam fogom háttérbe helyezni?
Kicsit gáz, de...
Igen, pont ma...
Nem tudtam, hogy miért...
Kellett... 
oda kellett mennem
TRX, vonzott...
Ott voltam és addig nem tudtam, amíg...
Amíg rám nem nézett... 
onnantól kezdve tudtam, 
hogy ő a VÉG.



kicsit elvont, hogy a bevált PUA 5-10 -es skálát feladva egy jó ideje perszonifikációként említem őket, felemelve a szó erejéig  






2014. augusztus 13., szerda

"Gumiban nem"
"Nélküle én nem csinálom"
"Akkor tévézünk"
"Ne már, vedd már fel"
"De akkor leszopsz 69ben!"
"Jó"
Életem legszebb puncijába fulladtam majdnem a legjobb szopás közben .
Utána gumi nélkül dugtam meg...

2014. július 22., kedd

Adamvagyok és.... na persze


Soha nem gondoltad, hogy bele is betegedhetsz.

De most addig hajtod az anyagi biztonságot, ameddig abba is bele betegedsz

Amikor azt hiszed, hogy te, akkor a másik már rég....

Lebámultam a mélységbe, fogtam porát...


Mindenki beszél, mindenki oktat, mindenki reméli, hogy egyszer felragyoghat..
Tükörbe nézünk önmagunkba soha, mindig más a hibás , mindig más ostoba


16oska vége, de ebbe nem én kúrta bele. 




"Ahol egyszer lomb voltál, oda ne menj vissza gyökérnek!"

Sehova se mehetek már.

A rutin maga a halál.
Okos ember , jó szöveg.

Siker 95% függ a szokásainktól.
A kis pick alappillérjai.


Objektív valóság és tények hozzák létre a szubjektív állapotot.


Nem lehet úszni is és szárazon maradni is.

Az esemény előérzésétől félünk jobban, nem az eseménytől.

Azon a napon indulsz fel a csúcsra amelyiken teljes felelősséget vállalsz és felhagysz minden mentegetőzéssel.


Akinek van, adassék több. Akinek nincs, vetessék el.

A nő hűsége akkor derül ki, amikor a férfinak nincs semmije, a férfié, amikor meg van mindene.




A nagy drága autó a farok hosszabbító, amire a gyengék verik.

Én jelentkezek, hogy verjem az autómra!





"Lelki problémái vannak. Nem baj , még fiatal.
2 gyermeke lesz.
Nem elég határozott, érzelmileg gyenge. De erős lesz, csak még fel kell nőnie.
Talál magának egy párt, aki elfogadja úgy, ahogy van. 
Aki támogatja Önt, mivel Önnek nagyon kell valaki, szüksége van rá.
Szüksége, hogy maga mögött álljon, de nem robotolni fog magának.
Én ennyit látok"




Te vagy a hibás. Te, hiába ő tette meg. 
Láttad.
Előtted volt, nem tettél érte.
A felelősség a tiéd

.



A marhákat vezetik,de ők döntöttek, hogy marhák lettek. 
A marhák helye, mely lefoglalt roncs, mi percekért küzd, láthatóan fuldoklik.

2014. július 7., hétfő

Present


“Lehetsz a Hold, de még mindig féltékeny a csillagokra”


Fókusz a jelenen:


Olyannak szeretik magukat, amilyenek
Elfogadják a változásokat
Ünneplik a saját teljesítményüket ahelyett, hogy másokéhoz hasonlítanák
Soha nem érzik magukat áldozatnak
A jelenben élnek
Hiszik, hogy minden okkal történik
Nem engedik, hogy a pénz diktáljon az életükben
A megoldásokat belül keresik

2014. június 20., péntek

The club

Kezeimet tartva lenezek, mely lepcso, sotet. Elso megkerdojelezheto lemenetelem a heten. 
52 hetembol 1 hetet minden evben itt toltok. A tokeletes 1 het, nekem ennyit jelebt ez.
Mindig feltolt 1 evre, a sracok, a banda.
Hihetetlen sokat kaptam toluk, buszke vagyok ra, hogy ilyen tarsasagom lehet!
Buszke vagyok rajuk!
1 pragmatikus, ki kulsovel nem torodve paraszt
1 paraszt beszedu paraszt lany
1 az elozo testvere, ki egyre kompozensebb
1 soha meg nem szolalo
1 ki fiatal de retteghet mindenki ki valik belole
1 ki legjobb barat, ki a noket nem veti meg, meg ha van is, ki jobban megmutatja mi a humor, a sex talk, mint barmelyik pua, o kit imadok
1 hervado, de ertelmes lany


Rettegj viviera!

2014. június 6., péntek

28-29?

A csodálatos és pajzán egy évvel ezelötti gólyatáborból a legfontosabb kimaradt:
27?!

Pár hete pedig:
28-29?
Az biztos, hogy mámor volt!

Szobatársak empátia hiányosak!
A 2.-ra szarni járok már csak.
A kondi egy ideje ingyenes lett nekem, ott a kreatintól durranok.


A férfiak gyengesége az értelem keresésében van.


2014. május 10., szombat

Az interjú

1 hete se kaptam a hírt.
Belementem és vártam, semmi izgatottság.
Este átnéztem még pár dolgot, leírtam pár kérdést, reggel korán keltem.
10:00-kor jön egy jelölés, Ő lesz az interjúztató.
Felőlem kezdhetünk, ő a kiírt időpontot kéri.
Előtte 15 perccel kezdődött a zuhanás.
Izgatottság, önbizalomhiány és kérdések ezrei a fejemben... 

Az interjú tökéletes, PUA miatt láttam a kérdés mögötti igazi kérdést és szándékot, láttam merre próbál terelni, mire kíváncsi. 
Gyerekjáték.

Teszt. 20 perc, matematikai összefüggések, valószínűségszámítások és esély latolgatások. GTK miatt csak rajzoltam és klikkeltem.
Teszt 2. , hol elbuktam, pedig egyszerű volt.


Értékelés: 
Az első annyira jól ment, hogy elnézik a másodikat.


Átmentem, következő forduló kedd.



1hét
  • behúzni a lehetőséget
  • 1hónap
  • egyetem pipa, lehetőséggel jót rajtolni
  • 5hónap
  • jó nyár
  • szakmailag fejlődni
  • iphone5
  • lehetőség fix profit 1500$
1év
  • koli
  • szociális életem visszahúzása miután anyagiak rendbe jöttek végre
  • fix profit 2500$
  • támogatók elhagyása
  • 3D vizuális rajz elkezdése
  • VEN
2év
  • diploma
  • fix profit 3000$
  • 3D vizuális rajzzal munkába állni
  • kiköltözés Máltára



 

2014. április 22., kedd

Adok, amíg bele nem halok.
Kapok?
Dehogy kapok.
Húzok, tanítok, átadok,
Közben legalul hánytatok.
Büszkeségem letettem, 
kapaszkodóba átmentem. 
Kihasználás melegágya.
Anyagi csőd előttem,
egyetemi szarban lépkedem,
sport kudarc mögöttem. 
Egy ember ki kiszedhetne,
és stackelhetne. 


"Csak akkor buksz el, ha feladod. Egészen addig mindegy mit értél el, egészen addig nem buktál még el."

2014. április 9., szerda

Kezdem a sort.
Ha bejön...
Ha bejön, megawatt lesz mindennap.
Ha bejön, csak Jackkel állok szóba.
Ha bejön, hátra nézek és felhúzom.
Ha bejön, elkezdem a sorozatot.
Ha bejön, az összes MILKA terméket megveszem.
 Ha bejön, lesz egy tigrisem. 
, mert igazából:



Ahogy a játék véget ér, a király és a paraszt ugyanabba a dobozba mennek vissza...




 




Az evezősök tőlem félnek, ezt is elértük. Bár csak azért, mert utolsó 2 embert letudom húzni, és kiszorítani őket a versenyből. 

Röpi kezd állandósulni a beerpongal együtt. 
Röpin érdekes mód szocializálódás tetején álló srác állandóan "nyal". 
Kitudja mit hisz rólam.



A B tervek már előkészítve.

Melóban hiába vagyok ott mindig, kolimat nem tudom fizetni belőle.
Plusz míg én varianciával küzdök, addig haverom ma is 500 $ nyert sng n. 

2014. március 28., péntek

Kepmutatas, raszedes

A rászedés, atbaszas az megy. Ezt tanultam egész életemen, mestere lettem. Tudom h kell "3 utcán betetettnina stacketjet".
Es ez igaz. Sajnos.
Tudom h kell tudatalattite hatni, úgy h +EV legyen.
Tudom, ezt láttam és ez érdekelt.
Mindent tudok a témában, pontosan precízen tudom kinek mit kell mondani h két hét múlva alattam nyögjön. Nem nehéz. Eleg könnyű csak tudni kell ennek is a szabályait.
Minden játék típusnak eltérnek, ennek lényegében egyszerűek es a kisebb leakek számítanak, smit itt kitudsz hozni az a plusz.
Rohadt egyszerű.
Koszi.
Egy honivos este.


18bb/100
30m 2:05.1 26m

Challange:

18bb/100 tartása
20K 15 napon belül
30m 2:04.5

2014. március 26., szerda

Elet? Feltoltve!

Hiába tűztem ki magam elé meghatározott célokat, nem törekedtem irányukba. 
A célok célja egyértelműen azok elvezete és általuk való fejlödés volt.

Új út!
ÉLMÉNYEK


Hétfő
Hajnali evezés a balatonon
Kicsik oktatása evezésre balatonon délután
Esti első beerpongom, csapattárssal mindenkit ütünk, nyeremény eg nag vodka

Kedd
Reggeli TRX edzés
Rgo, 30min 2:05.1 7290m délután
Este röpi pár egyetemistával

2014. március 20., csütörtök

Value

Nem kerek erteket.
Adok
Ezzel pedig tobbet kapok.
Mindenkinek.
Nem valogatok.
Lehet HB10 szoke
Vagy UG5 voros



I eant to share it my friend
Got to share it my man
This right here enought for me
I would like to share it 
Wirh my vig guy

Ha egy hajlektalan megtudja osztani akkor te miert nem?

2014. március 12., szerda

Poker elemzes folyik, 1 hetet adok neki.
-
Tudod, amikor mar leviszed a konfortaciot a halk, lassu verbalra, ahol mar igazabol mar leszarjatok mit mond a masik.

2014. március 6., csütörtök

H

Felkelek, mintha csak alom lenne az ezelotti 24 ora.
Minden feher, es idokopott., ismeretlen emberek.
Par orankenti zavargas.
Evetlenul, kiszaradva varom a reggelt, mely egesz ejszaka kin.
Reggel csorompoles, elindul a vilag, minden sarkot eltalalunk, drogoznak.
Elokeszitoben az idegekkel jatszanak, csere, majd a feher kopenyes urnal ujabb csere. 
Rutin kerdesek, diagnosztika.
Ulok, hatam fedetlen, az elso tu eri a gerincemet. A tu vastag ss pontos, labam randul, ok ugranak rogton.  A drog nem nyomta el az elso tu erzeset, de az elso masodiket mar igen. Utana meg jonnek sorra, korbe lovi es oszinten mar nem is erezni. Az a fura erzes tolt fsak el, mintha kipakolnanak. 
Lampa elottem, varakozas. Csipkedes, utes, csapkodas. Mikor mar csak a fejedet erzed jon a fuggony. 
Elkezdodott.
Szikevol semmit sem erzel, a drog es a spiralis eda meghozza hatasat, csak nezel elore. 1 ora utan vege.
Ujra a szobaban talalod magad, mozdulni nem tudsz, nyaktol lefele 0. 
Rohadt erdekes erzes.
Kateter es a tobbi szepseg. Erzed h elsz!

2014. március 4., kedd

cccc

Célok nélkül nincs élet!

Elérni W szintet

Új munka új kollégák, lehet úgy mondani, hogy központ, a szocializálódás központja itt!
Alfa munkatársak mellett törpülsz, de fejlődsz.

Új projekt futtatása, 2 fővel 1 hónapon belül beindul pesten.
Kétségeim vannak, de ezt vissza olvasva majd jót röhögök rajtuk!

2014. március 2., vasárnap

Agajh


Kivetito, kozvetito, megannyi csapat, valogatott, olimpikon.
Bekepzelt bemelegitas, hozzam melto!
Elso 1000 tiszta, gyonyoru huzas, majd stickpoint! Harmadik 500 nal szedules szelen, kameras elottem allapot. Tuleltem! Labam mar nincs, karomban meg egy hajranyi ero! Hatulrol motivacio! Kiszaradas 1000 nel! Utolso 100 nal orditas mogullem, en csak huzom! 


Az idojarast se tusos befolyasolni, ezt se
El kell fogadni.
El kell fogadni, nem te vagy a legjobb!
Vannak jobbak nalad, minden teren
Elfogadas fele megyek, egyszer, csak egyszer kell elernem, de akkor akkora level up lesz...
Meg nem tudod mekkora jatekos is!




-ezt muszaj volt elkuldenem!
- idiota, ez a te kedvenced :D
- de veled fedeztem fel
- munt mundent!
- nagykepu

2014. február 27., csütörtök

A nagy M, olvasni lehet róla, képben van, egy ideje.
Túlzás nélkül 12es, az ami kell.
Egy chat: 
-gyere le recire
-mi az a reci? :D
-vigyél fel
-de csak amiért ilyen szépen kérted. mikor vagy itt?
-most!
-hol vagy?
15 perc késés

Pödri,fodorja, közben mosolyog, kér h meséljek, kérlel h folytassam. Kutyaszem elől, nem kell két pillantás és látom. Elszomorító látni, de akarja.

2014. február 24., hétfő

Tartom és érzem, remegek. Percek kérdése és összeesek. Néha rogyasztva, de el kurvára nem engedem.


OB mely lehetőség, 8 "kiválasztott" , edzenek figyelnek, én kullogok, szégyenszemre 7:30 felett állok.


Egy jó Prága után itthon első reggelemmel már le is hugyoztam magam

2014. január 31., péntek

"Ne értékes ember próbálj lenni, hanem sikeres."


Bent vagyok 

Kis játékos padon, túlságosan kinn van, kockázatos



Szoc kör leírása:

I.Kiválasztás
II.Bemenetel
III.Kezdet

IV.Benn maradás
V.Indoor game 

 " Mi a szerelem?
Az a téboly amikor összekeverjük a vágyat a szenvedéllyel.
Miért, mi a különbség?
A szenvedély maraton, a vágy az sprint. "

"Én mindenkivel egyformán beszélek, a szemetessel ugyanúgy, mint az egyetem elnökével."

2014. január 8., szerda

A sok fölösleges újévi fogadalom... én is megpróbálkozom fríssítések mellett:

- légy vidámabb, mosolyogj többet
-olvass el havonta 1 könyvet, melynek van értéke
- idén menj 2 külföldi nyaralásra
- vedd könnyebben a dolgokat
- naponta igyál 3 liter folyadékot



ERGO
6 794m
2:12.4
27 s/m
30 perc

Csekély teljesítmény lenne bárkinek.

2014. január 5., vasárnap

Mindig tudtam, hogy károsítsam az életem.
A különbség, hogy eddig azzal tettem, amit megtettem.
Most azzal, amit nem. 

Szia
Hétfőn kezdek Svájcba
Neked van most munkád?
Mert van még 1 hely
Ilyen midenes munkaerőre lenne szükség, kaja szállás adott, 1-2 hónap, kb 600 000 havonta...
Jogsi kell, gondolom kell vendégeket furikázni v nem tom, meg hótolás, asztalterítés, ágyneműt cserélni... Szóval ilyen körforgás az egész munka, mindenhol besegíteni :)
Figy, azonnalra kell
Szóval így a napokba
Meg kell önéletrajz!!!
Minél előbb





Köszönöm!